Nemezelő szakmai tábor

Nem csak a gyermekek részére van kézműves tábor nyáron! A nemezelő szakmai tábor idén előnemezes takaró készítését gyakorolta, ősi jelképek ábrázolásával. Miután a Tímárházban végeztek Kondoroson elkészítették az itt készült takaró „testvérét”.
Második táborunk utolsó napja

Második táborunk utolsó napján üvegfestékkel készítettünk ablak dekorációt, mézeskalácsot írókáztunk és bőrből kulcstartó készítettünk. Még a Debrecen TV is meglátogatott minket a nap folyamán mézeskalács díszítés közben.
Második táborunk margójára: batikolás, gyöngyfűzés, kézműves foglalkozás, szövés

Szerdai nap batikolással indítottuk a kézműves foglalkozást, majd gyöngyöt fűztünk és a szövést is kipróbáltuk a gyerekekkel. Csütörtökön Szatmári Ferenc kosárfonó mester tartott foglalkozást, majd a jurta mese után nemezeléssel zártuk a napot.
Elkezdődött második Táborunk is!

Hétfőn agyagoztunk és Szekeres Szilvia fazekas mester segítségével a gyerekek kipróbálták a korongozást, majd kötélverőn ugráló kötelet készítettünk. Kedden, ismét ellátogattunk a Gyönyörű Zsiga tanyára, ahol tanyasi állatokat simogattunk és a klasszikus magyar falusi életvitel értékeivel ismerkedtek meg a gyerekek.
Hajdúszoboszlói csoportot fogadhattunk, akik élőszavas mesemondás és játék után bőr kulcstartót készíthettek!
Véget ért az első táborunk!

Az utolsó két napban díszítettünk mézeskalácsot, szűrrátétes könyvjelzőt és szőtt baglyot készítettünk, de még a bőr kulcstartóra is jutott idő. Az alkotás mellett szappankészítő műhely látogatás és üveg művesség bemutatóra is került sor.
Nyaranta halmozzuk a táborokat! Erzsébet táboros csoportokat fogadtunk!
Elkezdődött nyári táborunk!

A gyerekekkel marokedényeket agyagoztunk és kipróbálták a korongozást Terdik Angélával, emellett kötélverőn ugráló kötelet is készítettünk. Ma Sárándra, Gyönyörű Zsiga tanyájára látogattunk el, ahol állatokat is simogattunk és egy tartalmas napot töltöttünk el.
Fazekas alkotótáborunk egyik előadója Vámos Nóra volt

Fazekas alkotótáborunk egyik előadója Vámos Nóra fazekas volt, akitől a debreceni cseréppipa készítéséről, történetéről hallhattunk sok érdekességet. Előadását színesítette a témához kapcsolódó szakirodalom és eredeti régi darabok bemutatása.
Fazekas alkotótáborunk második napja

Korongozás, fülezés, esztergálás, rátétes, majd pecsételős debreceni csigacsináló formázás, amiről aztán Szekeres Szilvi segítségével gipszformát is készítettek.