“Ég a tűz, szentiványi tűz, hadd égjen csak, hadd lobogjon…” A tűzről szól ez a nap, arról a tűzről, ami csak ekkor rakható, ekkor hívható életre a haló fából. Atillától, első királyunk szobrától indult a dombszentelés a regösökkel és spirálformában a halom tetejére érve négyszögűre raktuk, ahogy illik, megtömtük szénával, szalmával, illatos füvekkel, virágokkal. Már megint a magyar nyelv: ég a virág, s ha ég, akkor van világ. “Világolj, világolj, csak addig világolj…” Az égből jövő szent tűz égni kezd Ádám keze nyomán, s élni. Alakok, árnyak, vonagló-lobogó tűzlények születnek belőle, az ősök látogatása, látása ez… De lovak, sárkányok, tollkoszorús indián törzsfők, sőt táltosok, madarak is ránk köszönnek a lángsátorból. Jönnek látásunkra…