Debreceni alkotók a TehetségPalettán!

November 8–9-én Kecskeméten, a Hírös Agórában és az Otthon Moziban rendezték meg a TehetségPaletta Kárpát-medencei Fesztivált, ahol több száz közösség és fiatal alkotó mutatta meg, mennyi szín, hang és mozdulat […]

ISMÉT KÉK-KIRÁNDULÁS DEBRECENIEKNEK

Autóbuszos kiránduláson vettünk részt a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával. Elsődleges úticélunk a Fővárosi Nagycirkusz majd a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ meglátogatása volt. Első helyszínünk a Fővárosi Nagycirkusz volt, itt […]

Batyus teadélután – újkerti módra!

Együtt nevetni, énekelni és táncolni – ettől lesz igazán „újkerti” minden pillanat! Az anzX zenekar gondoskodott a lendületről, mi pedig visszarepültünk a régi idők teadélutánjaira, amikor még a 204-es teremben […]

Országos rajzfilmünnep a DEMKI egységeiben

A DEMKI három közösségi háza – a DEMKI Homokkerti Közösségi Ház, a DEMKI Újkerti Közösségi Ház és a DEMKI Kismacsi Közösségi Ház – is helyet ad az ingyenesen látogatható vetítéseknek […]

Slágerdélután a kiváló anzX zenekarral

Zenekedvelő közönségünk a második és harmadik évezred dalaiból válogatott összeállítást hallhatta. Öröm volt újra együtt énekelni, igazán jó hangulatban telt az együtt töltött idő…. kell ennél több?! Bizony! Nincs, nem […]

KÓRUSOK ÉS DALKÖRÖK VÁRMEGYEI TALÁLKOZÓJA

Nyolc kórus és dalkör érkezett hozzánk a vármegye különböző pontjairól: négy helyi és négy vidéki közösség (Ebes, Kaba, Berettyóújfalu, Nádudvar). A zene ezen közösségek számára jóval több, mint puszta szórakozás. […]

KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ KULTÚRÁNK PROGRAM DEBRECENIEKNEK

Többek között a híres-neves kondorosi csárdát is megtekintették ma a DEMKI Újkerti Közösségi Ház közösségeinek tagjai és baráti körük, akik KÉK kiránduláson vettek részt. Magyar kulturális örökségünkben és a kondorosi […]

ÖRÖKIFJÚ ÉNEKESNŐ – ÖRÖKZÖLD DALLAMOK

Vállay Éva nagysikerű, teltházas műsorát halhatta és láthatta közönségünk. A műsorban közreműködtek: Nagy-Hevele Éva és Sági József énekesek, zongorán kísért: Nagy Zoltán.

iPhone

Lorem ipsum dolor sit amet

MacBook

Sed do eiusmod tempor incididunt

iPad

Tempor incididunt ut labore et dolore